2023. június 14-én a Füleki Városi Könyvtárban egy dupla beszélgetést szentelnek az Ukrajnában zajló konfliktusnak. 17:30-tól Frič Anton (Tony) segélyszervezeti aktivista, fotós és utazó fényképekkel dokumentált élményeit és tapasztalatait hallgathatják meg a résztvevők szlovák nyelven, ezt megelőzően pedig 16:00 órától Zolcer János mutatja be magyar nyelven a HÁBORÚ – Miért dúl háború Ukrajnában? című könyvét. Miután Zolcer János egy évvel ezelőtt bemutatta Füleken a „Gorbacsov titkai” című kötetét, a helyi olvasók ismét találkozhatnak a szerzővel és megismerhetik új kiadványát. Az újságíró, televíziós producer és író Ipolybalogon született, az egykori Csehszlovákia idejében, majd Németországba emigrált, jelenleg pedig Budapesten él. 1989-ben megalapította Németországban a Zolcer TV filmprodukciós irodát, amely európai, amerikai és japán televíziós csatornák számára készített riport- és dokumentumfilmeket. Íróként könyvei révén betekintést enged a szovjet és a nemzetközi politikába. A beszélgetés során bemutatott új könyv témája az ukrajnai háború. Ezen belül az orosz-ukrán konfliktus hátterével és indítékaival foglalkozik, említést tesz a Kreml és a volt Szovjetunió működésének alattomos mechanizmusáról. Párhuzamokat keresve egészen az orosz cárok uralmáig tekint vissza, és olyan jelenkori kérdéseket boncolgat, hogy meddig tart még a háború, mikor lehet béke, lesz-e atomháború, miért nem tárgyalnak egymással a szemben álló felek, vagy hogy lehet-e Moszkvának új cárja, illetve egy új Gorbacsov típusú vezetője? A könyv szöveges tartalmát 60 színes és 500 fekete-fehér fotó egészíti ki. A bemutatót követően a helyszínen lehetőség lesz a szerző kiadványainak megvásárlására is.
Bővebben: Dupla előadás az ukrajnai háborúról a füleki könyvtárban