• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

valssky_rok_vystava

 

A Füleki Vármúzeum szeretettel meghív minden érdeklődőt a losonci származású Farkas József „Pásztoresztendő” című fotókiállításának megnyitójára. A szerzőt szoros családi és érzelmi kötelék fűzi Nógrádhoz és Gömörhöz, hosszú éveken keresztül foglalkozott az itt élő pásztorok, valamint zenészek életének dokumentálásával. 2012 óta ő a Fölszállott a páva elnevezésű Kárpát-medencei népművészeti tehetségkutató verseny koordinátora, illetve 2017-től a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vezetője. Arról, hogy munkásságának nagy részét a népművészetnek szenteli, a Szlovákiában, Magyarországon, Romániában és Csehországban megrendezett tárlatai tanúskodnak. A kiállítás fekete-fehér és színes fotókon tárja a látogatók elé főként gömöri pásztorok, illetve zenészek portréit, valamint életük pillanatait. A felvételek a szerző, Farkas József, gyűjtési útjai során szerzett ismereteit tükrözik, emberi sorsokat és mindennapi momentumokat láttatva. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Városi Honismereti Múzeumba 2024. október 15-én, 16:30 órától. A kiállítás 2024. november 29-ig tekinthető meg.

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.