• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

plagat_DHZ

A Vármúzeum az idei Palóc Napok és Füleki Városnapok keretében egy új időszaki kiállítással kedveskedik az érdeklődőknek, amely a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület fennállásának 130. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre. A megnyitóra 2024. augusztus 16-án, 17:00 órakor kerül sor a Városi Honismereti Múzeum galériájában. A tűzoltó egyesület 1894-ben alakult meg Füleken. Egykori elnökei között olyan személyiségeket találunk, mint Stephani Ervin – a jelenkori gimnázium székhelyeként szolgáló barokk, illetve klasszicista stílusú kastély tulajdonosa, valamint Hulita Vilmos – a füleki zománcgyár neves igazgatója. Ettől az évtől kezdve szinte folyamatosan létezett az egylet – az I. Csehszlovák Köztársaság idején, a két világháború közötti időszakban, valamint a második világháború és a szocializmus idején is – és egészen máig működik. Az egylet akkor is szükségesnek bizonyult, amikor a városban már a hivatásos tűzoltók tevékenykedtek. Kezdetben csak egy tűzoltófecskendővel rendelkeztek, majd 1907-ben sikerült egy új, korszerűbb felszerelést vásárolniuk. Tagjai az évek alatt számos veszéllyel szembesültek, többek között jelen voltak a füleki vonatállomás bombázásánál 1944-ben. Katonai légitámadások során is beavatkoztak és emberéleteket mentettek. Az egyesület 1912-ben új tűzoltószertárt kapott a városházán, a későbbiekben pedig más épületekben is működött. 2014-ben az egylet meglévő összetétele jelentősen megfiatalodott. A jelenlegi tűzoltó egyesület az említett évtől kezdve funkcionál, 25 állandó tagja van, ebből 16 fő a bevetési egységhez tartozik.

Tíz év alatt több mint 230 bevetést hajtottak végre. A kiállításon az érdeklődők megtekinthetik az önkéntes tűzoltók tevékenységét szemléltető fennmaradt tárgyakat, mint pl. a füleki Önkéntes Tűzoltóegylet őrszolgálati nyilvántartását az 1930-as évekből, vagy éppen egy történelmi zászlót 1929-ből. A gyűjteményt az 1950-es és 1980-as évekből származó egyenruhák és tárgyak, valamint tűzoltóautó-modellek kis bemutatója egészíti ki. Továbbá kiemelt helyet kap a Szlovák Mentőrendszer, melynek első alapító tagjai éppen az önkéntes tűzoltók voltak. Az ide látogatók a SzNM - Történeti Múzeumából, a Pozsonyi Várostörténeti Múzeumból, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumból és Mokoš Kristián magángyűjteményéből származó érdekes tárgyakat is láthatnak majd. A tárlat október 11-ig tekinthető meg, szeptemberben pedig a gyermekek és a felnőttek egy-egy, a kiállításhoz kapcsolódó tematikus előadást hallgathatnak meg a Művészeti Alap támogatásával.

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.