• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
 

Vármúzeum

Városi Múzeum

Info központ

Városi Könyvtár

 

varaink_felujitasa

 

Március 19-én, 16:30 órakor ideiglenes kiállítás nyílik a Városi Honismereti Múzeumban, mely címe igazán kifejező – „Váraink felújítása – Somoskő, Fülek, Divény“. Ezúttal egy fényképkiállítás várja az érdeklődőket, amely egyrészt az említett várak 70-es és 80-as években – Dr. Krúdy Gábor, a Losoncon működő Szlovák Műemlékgondozási és Természetvédelmi Intézet egykori igazgatójának vezetése alatt – zajló felújítását dokumentálja régi fotók segítségével. A képek eredeti példányait a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal Besztercebánya – Losonci Kirendeltsége tette elérhetővé a múzeum számára. Másrészt megtekinthetik a későbbi helyreállítási munkálatokról és ezen műemlékek aktuális állapotáról készült fényképeket, amelyek szemléltetik a hosszú éveken át tartó felújítás és állapotmegőrzés folyamatát. Sőt mi több, kiállításra kerülnek az említett várakból származó régészeti leletek is, amelyek a füleki és a somoskői vár esetében a Füleki Vármúzeum ásatásaiból, míg a divényi várat illetően a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai Régészeti Intézete által végzett ásatásokból származnak.

A bemutatásra kerülő kiállítási anyag eredete a 15-17. századra datálható, és főként használati tárgyakként szolgáló kerámia- és fémleletek alkotják. A tárlat 2025. május 4-ig tekinthető meg. A prezentált korabeli fényképek kivételes értéke abban rejlik, hogy Krúdy Gábor felvételei egyedüliként tanúskodnak e várak az említett években zajló műemlék-helyreállításáról – az állagmegóvási, felújítási és feltárási munkálatokról, mivel az adott korszakból semmilyen más írásos dokumentáció nem maradt fenn. Egyúttal átfogó képet adnak az erődítmények építészeti változásairól, valamint a lepusztult romok fokozatos átalakulásáról történelmi örökségünk példaértékű műemlékeivé és vonzó turisztikai látványosságaivá. 

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.