A turistaidény a füleki várban „A történelem plakátokon, plakátok a történelemben“ című kiállítással veszi kezdetét

  • Nyomtatás

plagat_v_historiiA Füleki Vármúzeum szeretettel meghív minden érdeklődőt „A történelem a plakátokon, plakátok a történelemben“ című kiállítás megnyitójára, amely 2023. március 14-én valósul meg a Bebek-toronyban. A tárlat a SZNM – miavai Szlovák Nemzeti Tanácsok Múzeumának együttműködésével valósul meg. A plakát története a 19. századig, a szecesszió koráig nyúlik vissza. A modern plakát atyjaként Jules Chéret-t tartják számon. A kormányok az első világháború alatt használták először a plakátot és a reklámtechnikát. A 20. század elején Walter Dill Scott és Gustave Le Bon pszichológusok úgy vélték, hogy a tömegek a tudatalattijukon keresztül fogékonyak az irracionális impulzusokra és az ismétlődő, vonzó szlogenekre. Tisztában voltak azzal, hogy a tömegek kihasználhatóvá válnak a demagógok által, de a plakátokon keresztül történő hatékony információterjesztés előnyei eloszlatták a félelmeket.

Az ideérkezők posztereket és  plakátillusztrációkat láthatnak majd, amelyeket a modern történelemben propagációs, véleményformálási, harcra buzdító és háborúellenes, valamint propagandacélokra használtak. A képanyagot kísérőszövegek egészítik ki. A 16:00 órakor kezdődő megnyitó zenei aláfestéséről ezúttal a füleki és a losonci művészeti iskola diákjai gondoskodnak, akik egyben a FVM munkatársainak gyermekei.

Március 15-től a vár a hét minden napján, 10:00 és 18:00 óra között várja látogatóit, akik részére idén is újdonságok, jó néhány érdekes kiállítás, kulturális és ismeretterjesztő rendezvény, valamint alkotóműhely van készülőben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben