Kisebbségi Kulturális Alap – 1.2 Amatőr művészet; Besztercebányai Megyei Önkormányzat; „XXI. Füleki Várjátékok – Fülek és környéke története az őskortól a középkorig I.“ és XV. Nemzetközi Történelmi ĺjászverseny“

  • Nyomtatás

logo_bbskultminA Füleki Várjátékok XXI. évadának főszervezője a Füleki Vármúzeum a Füleki Farkasok Polgári Társulással karöltve. A kétnapos rendezvény a járványügyi helyzet miatt két szervezési szakaszra oszlik. Az első részben, 2021. június 13-án a Füleki Farkasok gondoskodnak a XV. Nemzetközi Történelmi ĺjászverseny megrendezéséről. A második szakaszban, 2021. szeptember 19-én a Múzeum rendezi meg a várjátékok programját. E közkedvelt rendezvény évente más-más témához kapcsolódik, minden alkalommal valami újat nyújtva ez által az érdeklődőknek. Az idei várjátékok témája Fülek és környéke története az őskortól a középkorig I. A várhegyen és annak környékén végrehajtott régészeti feltárások során megállapították, hogy a térség már az őskorban lakott volt. A szervezők célja, hogy betekintést nyújtsanak a régmúlt idők történéseibe, megismertessék a látogatókkal Fülek korábbi múltját is, de tekintettel a hosszú időtávra, az idei témakör két nagyobb egységre osztódik. Az első a késői kőkorszak és az érett középkor közti időszakot, míg a második a késői középkortól a 2. világháborúig terjedő korszakot mutatja be, melyre a következő évi várjátékokon kerül sor. 

A főműsor a kézműves vásárral együtt a délutáni és esti órákban valósul meg. A rendezvény gyermekeknek szóló programmal indul (színházi előadás, mely történelmi áttekintést nyújt Szamo birodalmának idejétől I. István király megkoronázásáig, továbbá gólyalábasok, solymászbemutató és különféle interaktív játékok). Művészeti workshopok és történelmi csoportok által különböző történelmi időszakokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A fellépők között kelta zenészekkel, barbárokkal, római katonákkal, ugyanakkor szlávokkal, avarokkal és ősmagyarokkal is találkozhatunk. Az idei év újdonságaként említhető meg a kiállítással berendezett, ún. kézműves ház, mely a különböző történelmi korszakok mesterségeit hivatott bemutatni. A nap folyamán különféle korszakok mesterségeit bemutató programokon, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők, ahol megismerkedhetnek az agyagozással, könyvnyomtatással, kötélgyártással, kovácsmesterséggel, kalligráfiával, taplókészítéssel, esztergálással és más érdekességekkel. A várudvarban zajló rendezvényt korabeli zene kíséri majd.
A kétnapos rendezvényt közforrásból a Kisebbségi Kulturális Alap 2021 (9000,- eurónyi összeggel), valamint a Besztercebányai Megyei Önkormányzat (2500,- eurónyi összeggel) támogatta.

 

 

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben