• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

A „Füleki cigány zenészek és zenekarok” c. kiállítás tartalmas része lesz az idei városi karácsonyváró rendezvénysorozatnak, hiszen a látogatók ismét kellemes hangulatra számíthatnak a megnyitó folyamán.  A gyerekek karácsonyfát díszíthetnek, a felnőtteket pedig molnárkalács és forralt bor várja. A megnyitóra, amelyen fellép Görcsi Rudolf és Ökrös Gyula „Mogyi” zenekara, 2018. december 13-án 17:00 órakor kerül sor a Városi Honismereti Múzeum galériájában. A kiállítás 2019. február 5-ig tekinthető meg.

 

A Füleki Vármúzeum 2010-ben kezdett foglalkozni a füleki cigány zenészeket ábrázoló fényképek gyűjtésével, digitalizálásával és dokumentálásával. A képek jelentős része a füleki cigány zenész családból származó Vitéz Gyula „Dodo“ jóvoltából került az intézmény gyűjteményébe és digitális archívumába, akinek nagy szerepe volt a fotók adatolásában is. Ennek a gyűjteménynek egy része nyilvánosságra került a Füleki Vármúzeum honlapján. Vitéz úrtól származik a kiállítás ötlete, mellyel az intézmény szeretné tiszteletét tenni a füleki zenészek előtt, akik közül többen méltán váltak híressé. A tárlaton bemutatásra kerülnek a 20. század azon ismert zenészdinasztiái és zenakarjai, amelyek elmaradhatatlan részei voltak Fülek és a környék lakodalmainak, táncmulatságainak és temetéseinek. Tagjai országos szinten képviselték a várost különböző zenei formációkban, így bátran kijelenthetjük, hogy a cigányság e csoportja vívta ki legjobban a többségi társadalom elismerését, mely elősegítette integrálódásukat és lehetőséget teremtett kiemelkedésükre.

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.