• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
 

Vármúzeum

Városi Múzeum

Info központ

Városi Könyvtár

 

banner_hu

Néhány Fülek környéki fiatal 2012 nyarán megalapította a Defensores Történelmi Társulást. Pályázatot dolgoztak ki a Cselekvő Ifjúság programba „Nógrád történelmének életre keltése“ címmel, mely a Cselekvő Ifjúság szlovákai nemzeti ügynökségén (IUVENdefensoresTA) keresztül nyert támogatást az Európai Únió forrásaiból. A sikeres pályázatból a csoport  ruhatárát korhű kosztümökkel egészítette ki, majd alkotóműhelyeket és workshopokat valósított meg, melyek keretében a 17. századi mindennapokba nyújtott betekintést a kor történelmén és mesterségein keresztül. Az első foglalkozások a szinóbányai alapiskolában, valamint a losonci Vajanský utcai alapiskolában valósultak meg. A pályázat keretén belül azonban szakmai jellegű előadások megszervezésére is lehetőség nyílt. A Füleki Gimnázium diákjai a történelmi Magyarország és Európa koraújkori katonaéletével ismerkedhettek meg és mélyíthették így el történelmi ismereteiket. A pályázat kicsúcsosodásaként valósul meg a történelmi gyermeknap a füleki várban 2013. június 1-én 9:00 és 13:00 között. A gyermekeket íjászkodás, lovagoltatás, tréfás történelmi jelenetek, lőfegyverbemutató és korabeli ételek és édességek kóstolója várja. A rendezvény végén a versenyfeladatok legsikeresebb megoldóit a várkapitány lovaggá üti. A műsor záróakkordjaként fellép a füleki Defensores történelmi csoport és a Nomád íjászcsoport Fülekről, valamint a zólyomi Ricasso történelmi bajvívó csoport. A „Történelmi gyermeknap Nógrád védelmezőivel“ című rendezvény társszervezője a Füleki Vármúzeum.

program

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.